2012. január 06., péntek 11:57

Sikeres egri íjászok

FacebookTwitterIWIWGoogle bookmarkSatartlapMyspace bookmarkJP-Bookmark

Sikeres esztendőn van túl az Unicornis Egri Íjász Sportegyesület. Oldalunkon számol be a 2011. évi eredményeikről a Román Péter az egyesület elnöke és a MÍSZ Észak-magyarországi Régió vezetője. A klub több versenyt szervezett az idén és tagjai közül került ki a 3 D Európa- és Világ Bajnokság egyik magyar résztvevője is. Számos csúcs és rengeteg érem jellemezte a tavalyi évet.

Román Péter:

"Mint ilyenkor mindig, úgy most is egyfajta számvetést készítünk arról, hogy mi is történt az elmúlt egy esztendőben, merre és hogyan haladtunk, mennyit és miben fejlődtünk – egyfajta tükör ez, hogy lássuk, érdemes-e küzdeni.
Érdemesnek érdemes, haladásunk még mindig töretlen. Előre megyünk, tanulunk a hibáinkból, és mára már elmondhatjuk azt, ami pár évvel ezelőtt csak álom volt: példaképek lettünk sokak számára.
Megdolgoztunk ezért rendesen, dolgozunk mind a mai napig, és jövőre is azon leszünk, hogy fokozzuk, ami még fokozható. A sikereknek nem szabad, hogy úrrá legyenek rajtunk, hanem „csak” egyfajta visszaigazolásnak kell, hogy legyenek, hogy amit teszünk, az jó, annak van értelme.
Ebben a szellemben éltünk eddig is, és ez ezután sem lesz másként.

 

Az idei sikerek sok esetben felülmúlják az eddigi évekéit.
Elhivatottságunkat nagyban tükrözi, hogy az utánpótláskorú íjászok fejlődésére idén igen-igen nagy energiát fektettünk. Mindamellett, hogy az edzéseink továbbra is komplex edzéstervvel működnek számukra, idén a MISZ új irányvonalát követve, regionális íjász diákolimpiát szerveztünk áprilisban, mely a vártnál jóval nagyobb sikert aratott.
Nem csak a régióból (Heves, B.A.Z., Nógrád megye) voltak új megmérettetni magukat, hanem az ország távolabbi szegletéből is érkeztek az íjászat iránt elkötelezett gyermekek, fiatalok.
De a diákolimpiát nem csak megszerveztük, hanem tekintélyes számú egri indulóval is „védjegyeztük”. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen azokban a kategóriákban, ahol a mieink indultak, jószerivel nem állt más a dobogóra. Sőt, az országos íjász diákolimpiai sorozatban az egyik növendékünk idén három (!) alkalommal javította ki az előző évben saját maga fölállított új magyar csúcsot!
Hatalmas eredmény ez nem csak a gyermeknek, hanem nekünk is, hiszen ebből is látszik, érdemes volt ennyit dolgoznunk.

A már szokásosnak mondható 3D GP versenyünket is megrendeztük májusban.
Idén már negyedik alkalommal pályáztuk meg sikeresen a Magyar Íjász Szövetségtől a minősítő verseny rendezésének a jogát, ami az idén a világbajnokság kvalifikációs versenye is volt - és ismét nem vallottunk szégyent. Mind a résztvevői létszám, mind pedig a verseny visszhangjai megerősítettek bennünket abban, hogy Eger és az Unicornis neve hallatán a hazai íjászok rögvest a 3D versenyekre asszociálnak.

Októberben a már hagyományosnak mondható, „Unicornis Kupa” került megrendezésre Felsőtárkányban.
Ezen a 3D versenyen kötetlenebb formában, nem a minősítő versenyeken megszokott szigorúsággal, hanem barátibb hangulatban versenyezhetett egymással minden sporttárs.
Mint minden évben, ez a verseny is egyfajta „etalon” a többi egyesület számára – úgy a színvonalas pályaépítésben, úgy a résztvevői létszám tekintetében egyaránt.

Legnagyobb eredményünknek azonban mégis azt tekintjük, hogy ebben az évben hazánkat egy egri színekben induló íjász is képviselte a FITA 3D Világbajnokságon!
Ide már a kijutás sem volt egyszerű, hiszen egy adott kategóriából országonként mindössze három versenyző kvalifikáltathatta magát. A legjobbak legjobbjaival versenyezve, a világ íjászai előtt is ott lobogott immár az UniSE címere – erről még pár éve még álmodni sem mertünk.
És bár kézzelfogható eredményt most nem sikerült itt a magunkénak tudnunk (sovány vigasz, hogy a csaknem húszfős honi delegációból mindössze csak egy érem lett), mégis, nem kevés munka volt abban, hogy egyáltalán a kiutazó csapatba be lehessen kerülni. Kiss egyébként ráadásként, egyfajta „levezetésként” elindult a kőszegi IAA 3D Európa Bajnokságon is, ahonnan csapat aranyérmesként tért haza.

Természetesen az idei évben is számos egyéb, kisebb-nagyobb versenyeken elindultunk.
Bár fő vonalunk a 3D, azért csak eljutottunk más szakágak versenyeire is, mindannyiszor sikeresen. A történelmi- és pályaíjász versenyekről számos aranyérem, a teremíjász versenyekről a Budapest Bajnoki cím elnyerése önmagáért beszél.

Szomorú tény, hogy ebben az évben nem sikerült annyi medált begyűjtenünk, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. Ennek két oka is van: az egyik, hogy a sok munka mellett – diákolimpia, 3D GP szervezés – a versenyzőink nem minden esetben jutottak el a versenyekre.
A másik, hogy ebben az évben sem az ecsédi, sem pedig a mezőkövesdi szakosztályaink nem mutattak túl nagy lelkesedést és ezáltal eredményeket sem. Azonban tudomásul kell ezt is venni, hiszen az íjászat jelenleg teljes mértékben egyénileg finanszírozott, sok esetben tekintélyes összegeket fölemésztő technikai sportág. Így ha valakinek a munkahely és a család mellett nem jut ideje, vagy anyagi lehetősége versenyezni, az a jelen körülményeket figyelembe véve nem róható fel sem hibának, sem hiányosságnak.
Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy ez az elmúlt évekhez mérten csekélyebb szám is még mindig azt jelenti, hogy átlagosan tekintve minden egyes héten legalább egy arany- és egy ezüstérem került föl a dicsőségtáblánkra.

Szám szerint 124 érmet sikerült elhoznunk az ország számos szegletéből.
Ebből a felnőttek 26 arany-, 22 ezüst-, 24 bronz-, az ifik (14-18év) 13 arany-, 5 ezüst-, 3 bronz-, a gyerek (10-14év) 8 arany-, 7 ezüst-, 3 bronz-, míg a minik (10év alatt) 7 arany-, 5 ezüst-, és 1 bronzéremmel gazdagították az UniSE-t.
Mindezek közül a 3D Európa Bajnokságon elért 1 csapat arany-, 3D Magyar Bajnokságról hazahozott 1 bajnoki arany-, a Budapest Bajnokságon elért arany-, a minősítő íjászversenyekről elhozott 9 arany-, 4 ezüst-, 5 bronz-,valamint az íjász diákolimpiákon megszerzett 7 arany-, 4 ezüst-, és 1 bronzérem csillog a legszebben.
Minősítési szintet idén négyen lőttek a 3D szakágban: Csapó Ferenc (irányzékos csigás - III.o.), Hegedüs Krisztián (vadászreflex - I.o.), Kiss Zsigmond (barebow - I.o.), Román Péter (irányzékos csigás - III.o.).
Természetesen, mint ezelőtt, úgy idén is voltak „csúcsok” az egyesületnél, és értelemszerűen ezek mellett most sem mehetünk el szó nélkül.
A legjobb idén a miniknél Farkas Máté Bendegúz, a gyereknél ifj. Pető Gábor lett.
Akikre azonban méltán vagyunk a legbüszkébbek, az ifjúsági korcsoportban Tóth Tamás, és a felnőtteknél pedig Kiss Zsigmond. Tomi a diákolimpián már tavaly új országos csúcsot lőtt, amitől idén három alkalommal lőtt többet. Így már második éve ő a magyar csúcstartó. Zsigmond pedig a Magyar Nemzeti Válogatott tagja, aki ebben az évben 3D Magyar Bajnok lett barebow kategóriában, csapatban Európa Bajnok lett, valamint kvalifikáltatta magát az ausztriai 3D Világbajnokságra.
Az elért nagyobb sikerek mindegyike többfős kategóriákra vonatkozik.
A kisebb, két-háromfős kategóriák nyertesei természetesen szintén elismerésre méltóak (nyilván nem a résztvevők tehetnek arról, hogy az ellenfeleik távol maradtak), de ezek az érmek korántsem nyomnak annyit a latban, mint ahol valóban meg kellett küzdeni a dobogóra való feljutásra. Büszkék vagyunk ugyan minden egyes medálra, de valódi értéke csak annak van, amiért igazán meg is kellett dolgozni.

Viszont a sikerek dacára az edzéseknek folytatódnia kell.
Sok az újonnan jelentkező fiatal, akiknek ugyan már meg tudjuk mutatni, hogy hová is lehet nálunk fejlődni, de addig még hosszú, rögös az út. Edzőnk, Pap László, aki a MÍSZ Észak-magyarországi Regionális Vezetőedzője, mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalok és az idősebbek is minél hathatósabban fejlődjenek. Az edzői munka mára már nem csak és kizárólag az egyesületért folyik, hanem a környező városok, megyék íjászai látogatnak el hozzánk, egyfajta „továbbképzésre”. Nagy megtiszteltetés, de ugyanakkor nagy felelősség, mikor több mint száz kilométerről utazik el hozzánk egy-egy neves íjász, hogy kicsit még csiszoljon a tudásán. Emellett Laci bácsi folyamatosan tartja a kapcsolatot a MÍSZ szövetségi kapitányával, Tom Billel, akinek instrukcióit, programját a lehető legteljesebb mértékben próbálja Egerben is megvalósítani.

És mindezek dacára mik a tervek a jövőre nézve?

Fő feladatunk február hónapban egy regionális minősítő, OB rangsoroló FITA teremíjász versenylebonyolítása, melynek célja, hogy a márciusi Teremíjász Magyar Bajnokságra kiválogassa a régió valóban legjobb íjászait. Ez első ízben lesz így hazánkban, hogy az OB-n előzetes kvalifikációhoz kötik a versenyen való részvételt.
Természetesen továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több és több emberrel megismertethessük ezt a nagyszerű, ízig-vérig Magyar sportot. Szeretnénk minél több gyermeket elindítani a pályán, majd később versenyeztetni a diákolimpián, hogy egyszer, valamikor, talán majd az Olimpián az is egyszarvú ott legyen…
A felnőtteknek az edzésprogramja szintén nem szakad meg, a decemberi hónap a kötelező regenerálódásé, majd januártól ismét az alapozásé a főszerep, hogy tavaszra, a minősítő versenyek szezonja kezdetére mindenki igazán formában legyen.
2012-ben kevesebb versenyt, rendezvényt szervezünk, de több energiát áldozunk a versenyzésre, hogy minél több minősítési szintünk meglegyen.
A nemzeti válogatott keretben már biztos, hogy Zsigmond személyével benne maradtunk, de talán még van egy-két versenyző, akit tudunk delegálni.
Régióközpontként nagy feladatunk a regionális („C” keret) válogatott összeállítása, koordinálása. Eger központtal ezáltal szélesebb körben lehet majd információkat, szakmai tapasztalatokat cserélni, valamint a kerettagok tervezett havi összevonása szintén nálunk kell, hogy megvalósuljon.
Az ősz folyamán a miskolci és a kazincbarcikai egyesülettel karöltve, "Bükk Kupa" elnevezéssel egy közös háromfordulós 3D versenysorozatot rendezünk - egymás erősítése és a régió íjászatának népszerűsítése érdekében.

Összességében: bízunk abban, hogy a lelkesedésünk, a munkánk ezután is meghozza a gyümölcsét, és a következő években visszatekintve mindig azt tudjuk majd mondani: „fejlődtünk”…

... és végezetül: köszönetemet fejezem ki mindazoknak, aki munkájukkal lehetővé tették azt, hogy ezek a szép eredmények az egyesületünkhöz kerüljenek."

 Az egyesület honlapja: Unicornis Egri Íjász Sportegyesület

Utoljára frissítve: 2012. január 06., péntek 13:18

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

By A Web Design Company

Bejelentkezés

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrisebb híreinkről!

Közlemény

Egyesületek bemutatkozása

A Sport Hír Portál igyekszik a lehető leghamarabb lehetőséget biztosítani a különbözö sportegyesületeknek a bemutatkozásra. A nagy számú bemutatkozási igény miatt elképzelhető, hogy nem azonnal jelenik meg a beküldött bemutatkozás. A Klubokról szóló információkat a beérkezés sorrendjében jelenítjük meg! 

By A Web Design Company